Egyesület története és bemutatása
Komlói Bányász Horgász Egyesület megalakulására a MOHOSZ 1955-ben adott engedélyt, 1956-ban kezdhette meg az aktív horgászatot, taglétszáma 27 fő volt. Az Egyesület megalakulásakor horgászvízzel nem rendelkezett. Komló Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1964.-ben adott engedélyt az Egyesület a Sikonda területén lévő kistó horgászati célú használatára. 1965.-ben, az első telepítést követően kezdődött meg a horgászat a Sikonda I. tavon. Az Egyesület élete lendületet vesz, növekszik a létszám. Az akkori vezetőség két lehetőség közül választhatott, vagy korlátozza a tagság létszámát, vagy a Sikondai II. tó megvalósításával kell a horgászat lehetőségét biztosítani. A Sikondai II. tó építése 1970.-ben megkezdődött. 1972.-tól lett lehetőség a horgászatra. A Sikondai I-II tó Komló Város Önkormányzat tulajdonát képezi, az Egyesület használatában van.
Sikondai-tavak két tóegységből állnak, -1,5 ha illetve 3.96 ha – amelynek mentén mintegy 10 hektár erdős és füves terület húzódik. Az Egyesület a használati jogok elnyerésével vállalta, hogy a tavakat és azok környékét jó gazda módjára kezeli, ápolja és hasznosítja a tagjai és a tavak környezetében élők érdekeinek megfelelően. 2021-ben a vizekre használati jogot kapott az Egyesület alhaszonbérleti joggal (víztérkód: 02-039-1-5). Komló Város Önkormányzat és a Komlói Bányász Horgász Egyesület alhaszonbérleti szerződése megkötésre került.
Az Egyesület 1997-ben használati jogot kapott a Mecsekpölöskei víztározóra is, amely a maga természetes környezetében került kialakításra. A Mecsekpölöskei tó (víztérkódja: 02-037-1-1) 6.7695 ha a nyilvántartott területe. Az Egyesület a MOHOSZ, mint alhaszonbérlő szervezettel között alhaszonbérleti szerződést, 2030. december 31.-ig szóló határozott időtartamra. Horgászok kedvelt vízterülete, a maga vadregényes, csendes mivolta miatt, sátorozási lehetőség biztosított.
Az Egyesület célja
Az Egyesület célja a horgászat feltételeinek biztosítása, a horgászok érdekeinek védelme. Az őshonos halak telepítéséről az Egyesület rendszeresen gondoskodik, és biztosítja a horgászat feltételeit tagjai számára. A tóparton a horgászhelyek karbantartását, a tó környezetének rendben tartását minden év elején önkéntes dolgozói, a horgászok társadalmi munkájával megoldja.
Tagjainak versenyeket szervez. A Mecsekpölöskei Önkormányzattal együttműködési megállapodást kötött az Egyesület, a tó és környezete megóvása a cél, pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése. A Komlói Önkormányzattal az együttműködés folyamatos a Sikondai horgásztavak környezete megóvásában, a horgászház használatával, valamint az Egyesület folyamatos segítségek kap működése zavartalan biztosításához. Az Egyesület 2018. évben regisztrált közérdekű önkéntes foglalkoztatást végez, a Komlói Gimnáziummal és a Szakképző Iskolával kötött megállapodást alapján diák önkénteseket is foglalkoztat.
Az Egyesület célul tűzte ki a horgászsport népszerűsítését, az ifjúsági horgászok számának növelését. A horgászturizmus és a halbarát horgászat is megvalósítandó feladata, célja az Egyesületnek.
Az Egyesület tagja a MOHOSZ-nak és a Baranya megyei Horgász Szövetségnek, a horgászok érdekeinek képviseletében. Szakmai és jogi segítséget nyújt a két szervezet, az Egyesület munkáját nagymértékben segíti.
Az Egyesület 1997-ben használati jogot kapott a Mecsekpölöskei víztározóra is, amely a maga természetes környezetében került kialakításra. A Mecsekpölöskei tó (víztérkódja: 02-037-1-1) 6.7695 ha a nyilvántartott területe. Az Egyesület a MOHOSZ, mint alhaszonbérlő szervezettel között alhaszonbérleti szerződést, 2030. december 31.-ig szóló határozott időtartamra. Horgászok kedvelt vízterülete, a maga vadregényes, csendes mivolta miatt, sátorozási lehetőség biztosított.
Vízterületek
Sikonda I-II horgásztó (víztérkód: 02-039-1-5). Az Egyesület használatában lévő két tó Komló-Sikonda területén helyezkednek el. Megközelíthető Komló város felől, valamint a Pécs-Kaposvár 66 sz. főút felől. Szálláslehetőség a Sikondai Ambient Hotel, Zöld Béka Hotel, Sikondai Camping, valamint az üdülő övezet terültén tóparti házak bérlésével. Parkolási lehetőség megoldott. Csónak használata nem engedélyezett.
Mecsekpölöskei Horgásztó (víztérkód: 02-037-1-1 Az Egyesület hasznosításában lévő tó Mecsekpölöske községen keresztül vezető úton közelíthető meg. A 66. főút felül a Magyarszéki sorompó után jobbra Mecsekpölöske községen a vasúti sorompón keresztül hajtva lehet a tóhoz eljutni. Komló felől, Mecsekjánosi és Mecsekpölöske község, majd a vasúti sorompón áthajtva tábla mutatja a tóhoz vezető utat. Igazi csendes, nyugalmas horgásztó, völgyrészben helyezkedik el, a település határában. A tónál sátorozási lehetőség biztosított, a hozzá kapcsolódó komfortossággal együtt. Egyéb szállás lehetőség a Sikondai tavaknál leírt helyeken. A két tó 7 km körzeten belül helyezkedik el egymástól.
Fogható halfajok: ponty, amur, keszegfélék, harcsa, süllő és csuka.
A tavakban intenzív telepítés folyik. A ponty tilalmi ideje alól felmentéssel rendelkezik az Egyesület, egész évben fogható.
Egyesületünk rendelkezik amur telepítésére engedéllyel.
Horgászrend
Mindkét tó partján horgászház található, ahol a horgászrend horgászaink rendelkezésére áll. A horgászrend az országos horgászrend alapján került kialakításra, fogási előírást a süllő és a csuka tilalmi idejénél határoz meg. A ponty tilalmi ideje alól felmentéssel rendelkezik, 4 kg-ig vihető el. Pontymatrac használata kötelező.
A helyi horgászrend szerint:
FELNŐTT HORGÁSZ:
2 db horgászkészséggel, horgászkészségenként 2 db horoggal horgászhat
IFJÚSÁGI HORGÁSZ:
1 db horgászkészséggel 2 db horoggal horgászhat
GYERMEKHORGÁSZ:
1 db úszós készséggel 1 db horoggal horgászhat
FOGASSÜLLŐ ÉS A CSUKA TILALMI IDEJE:
02.01-04.30. között, méretkorlátozás. Süllő 30 cm, csuka 40 cm.
A ponty tilalmi idő alól az Egyesület mentesül, méretkorlátozása súlyban 4 kg, pontymatrac használata kötelező.
Napijegy váltható: mindkét helyen lévő tógondnoki épületben, napkeltétől, napnyugtáig.
A tavakban intenzív telepítés folyik. A ponty tilalmi ideje alól felmentéssel rendelkezik az Egyesület, egész évben fogható.
Egyesületünk rendelkezik amur telepítésére engedéllyel.
Az Egyesület működése
Az Egyesület működését a Küldöttgyűlés által 5 évre választott öt főből álló Elnökség biztosítja. Választott Bizottságai: Felügyelő Bizottság, Fegyelmi Bizottság. Szakmai munkát segítők: gazdasági vezető, horgászmester és versenyfelelős.
Elnök: Enyeszti Tibor
Ügyvezető Elnök: Dobszai Péter
Horgászmester: Kiss Attila hivatásos halőr +36 30 416 8907
Az Egyesület vizeinek védelme és a halállomány védelme 3 hivatásos halőr és egy társadalmi halőr megbízásával történik, A tógondnokok -a helyi horgászrendben szabályozott módon – jogosultak és kötelesek horgászainkat megkérni a kifogott zsákmány megmutatására. Célunk a horgászok ösztönzése a szabályok betartására, az etikus horgászmagatartás népszerűsítése.
Az Egyesület rendelkezik web és Facebook oldallal, ahol folyamatos tájékoztatást biztosít a telepítésekről, az Egyesületet érintő fontos eseményekről.
Horgászvizsga
2019. évtől minden hónapban, a jelentkezők számától függően, több alkalommal 16.00 órától horgászvizsgát tart, melyre a jelentkezés online, vagy a FAVORIT Horgászboltban, 7300 Komló, Vértanúk u. 1., helyen folyamatosan megoldott.
A vizsga helyszíne az Egyesület irodája: 7300 Komló, Kossuth L. u. 101.
Horgászversenyek
Az Egyesület versenyfelelőse – Mesterfalvi Márton– nyílt és házi versenyek szervezésével teszi lehetővé a horgászsport versenyzést szerető tagjainak a megmérettetés lehetőségét. A felnőtt és gyermek horgászversenyek egyre népszerűbbek a horgászaink körében.
Kapcsolattartó: Kiss Józsefné titkár
Mobil: +36 30 636-4392
E-mail cím: [email protected]