Egyesületünk az év végén megtartotta hivatalos küldöttgyűlését.

A küldöttek újraválasztása után a megjelentek meghallgathatták Enyeszti Tibor elnök koordinálásában az elmúlt időszak telepítési adatait, a pályázatai, valamint gazdasági beszámolóit Dobszai Péter ügyvezető elnöktől és Hovorka Béláné gazdasági vezetőtől.

Döntés született a jövő évi áremelésről is. A viharok okozta károk és a fűnyírás gyakorisága végett szakemberek és munkagépek igénybevételére lesz szükséges a következő esztendőben is, így a tókarbantartási díj 10.000 forintra emelkedik 2025-től. Egyesületünk szeretné megtartani a haltelepítések intenzitását, így az infláció mértékénél kisebb korrekcióról döntöttek a küldöttek a területi engedélyek árszabásában, amelynek értelmében a 20 halas bérlet 55.000 forintra, a 30 halas bérlet 70.000 forintra emelkedik a következő évtől.

Takács Zsolt Mánfa község polgármestere bejelentette a küldötteknek, hogy egyeztetve a képviselőtestülettel egy nyári kaszálást felajánl a település, amelyet igénybe vehet az egyesület bármikor a tó körül.

Továbbá Mesterfalvi Márton bejelentette, hogy 2024. december 31-ig látja el a versenyfelelősi feladatokat, helyét Szöllősi Zsolt veszi át 2025. január 1-től.

Új tógondnok mutatkozott be a gyűlésen. Mos Gyula és Takács Attila döntése alapján nem folytatják a tógondnoki munkát, helyüket Orosz Bertalan veszi át.

Kiss Attila horgászmester ismertette a küldöttekkel a tavak körüli teendőket és kihirdetésre kerültek a társadalmi munkák lehetséges időpontjai is, Arra kérte a horgászokat, hogy akinek van kapacitása az segítsen be egy-egy feladat kapcsán, hiszen a megspórolt forintokat haltelepítésekre lehet fordítani.

Felmerült továbbá, hogy a Sikondai I-es tavat átalakítjukk sporthorgász tóvá. Erről 2025 őszén fog dönteni a küldöttgyűlés egy szavazás keretein belül.

Polics József polgármester és Róna Ágnes alpolgármester asszony is részt vette a küldöttgyűlésen. Hozzászólásukban hangsúlyozták, hogy a Komlói Bányász Horgász Egyesület jó gazdája a Sikondai tavaknak, valamint hozzátették, hogy a szervezet szemmel láthatóan nagy hangsúlyt fektet az edukációra és a környezettudatosságra is.

Az aktuális és friss információkért kövessék nyomon a Facebook-oldalunkat.